2009 december 31. | Szerző: Sadness |

 
 
Ma sem csengettél be hozzám.
Nem léptél be olyan megismételhetetlenül,
szikrázó mosollyal ragyogva be az arcomat.

Az asztalon csak egy teríték lesz.
Az ágyon egy párna, egy takaró.
Ma is máshol alszol el,
hogy mással, képzelni sem merem…

… és nem merek nevet adni a hiányodnak,
mert valósággá színezik a szavak.

Nekem csak az álom
csonka pillanatai maradnak,
s hogy képzeletben csókoltalak.

De képzeletben csókoltalak!